Skip to content

Halfirka

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Otthon is csökkenthetőek a napallergia tünetei

Posted on 2016-10-09
Napallergia tünetei
Napallergia tünetei

Bármilyen évszakban legyünk is, a Nap sugarainak mindig ki vagyunk téve, természetesen, nyáron még ehhez a napozás is hozzáadódik, hiszen olyan jólesik egy kicsit pihenni, elnyújtózni és élvezni a napsütést. Ugyanakkor vigyázni kell, nehogy a sok UV-sugárzás leégesse a bőrünket, mert akkor előfordulhat, hogy a napallergia tünetei fognak jelentkezni, ezt pedig jobb elkerülni. Annyit azért tudni kell ezekről a tünetekről, hogy a napfénynek kitett testrészeken piros foltok, kiütések, valamint duzzanatok megjelenésével járnak. Ilyen esetekben fokozott figyelmet kell fordítani a védelemre, különböző kiváló minőségű fényvédő termékek használatával.

Azt is tudni kell, hogy a napallergia tünetei rendkívül sokfélék lehetnek, ezeket a tüneteket pedig sok esetben égő, viszkető érzés kíséri, de néha fel is hólyagosodik a bőr. Van, akinél már a napozás megkezdése után pár perccel jelentkeznek ezek a tünetek, de olyanok is vannak, akiknél csak órákkal később vagy másnap. A kellemetlen érzés enyhülésének ideje is szintén változatos lehet, mert akár néhány óra alatt is megtörténhet, másoknál viszont még egy hétbe is beletelik ez.

Megtörténhet az is, hogy egyes esetekben nem csak a napsütésnek kitett testrészeken jelentkeznek a napallergia tünetei, hanem bizony a ruhával elfedett részeken is. Azonban különböző gyógyszerek mellékhatásaként is kialakulhat ez a probléma, ugyanis egyes hatóanyagok fényérzékenységet okoznak. Ugyanakkor a kozmetikai termékekben használt segédanyagok is kiválthatnak allergiás panaszokat. Ezek közül bármelyik miatt is jelentkeznek valakinél a napallergia tünetei, a bőr ápolása rendkívüli figyelmet igényel.

Így például, ne használjon semmiféle parfümöt, kozmetikumot, sminket vagy testápolót a napozás előtt! Tudnia kell, hogy a napallergia tünetei otthon is csökkenthetőek, hiszen minden háztartásban megtalálhatóak olyan termékek, melyekkel ez lehetséges. A napallergia tünetei kezelésének is fontos szerep jut, erről az ewopharma.hu weboldalon minden információt elolvashat, de a megelőzés fortélyairól is megtudhat minden szükséges dolgot.

« Előző: Mérettől függő gázkazán árak
Nem várathat magára a csalánkiütés kezelése :Következő »

Legutóbbi bejegyzések

  • Közös szoba eltérő napirenddel: hogyan kezelhető a fény és a zaj külön-külön?
  • A víztisztító berendezés rövid bemutatása
  • Profi generálkivitelezés Győr vonzáskörzetében elérhető
  • Eladó berendezett apartman Keszthelyen: mi marad a lakásban a birtokbaadás után?
  • HDMI kábel ár: miért számít a vezetőanyag és árnyékolás

Kategóriák

  • Ablakok
  • Autó
  • Egészség
  • Egyéb
  • Irodalom
  • Letöltés
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táskák
  • Vásárlás
  • Víztisztítás
  • Webáruház
©2026 Halfirka | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}